A teszt körülményei nagyon hasonlóak, ugyan is, hogy tudományt vigyek az írásba, mind két tesztelő, férfi, magyar, Magyarországon tesztelte, mind ketten panelban teszteltek. A különbség, elhanyagolható, és kiszámítható az eltérés. Az első teszt a 12 emeletes panel, 2. emeletén készült, az enyém egy 3 emeletes 1. emeletén. Mi a különbség? Első teszttelő feje fölött van még 10 emelet. A második tesztelő feje fölött, csak 2. Tehát a különbség ténylegesen csekély, és ez mutatja, hogy ennek semmi jelentősége, A két tesztelő távolságát, mivel nem egy városban laknak, osztjuk kettővel, akkor kiderül, hogy adott ponttól egyforma távolságra vannak. Ennyit a tudományos oldaláról.

A csekély különbség, a Sygic kártya behelyezéskor látszik, mert nem könnyen kúszott fel, hanem ott folytatta, ahol abba hagyta, vagyis, kb. a kéthete tervezett útvonal indult újra, és a műholdtalálás valójában 1 percen belül volt. Gondolom a kevesebb építőanyag. Itt jön a sokat emlegetett fél tégla, Szóval a hasonlat megint adott, egy nem jól frissített rom, és az építőanyag közt. Minden mindennel összefügg! A Sygic nem is csodálkozott, hogy 5”-os kijelzőn kell megjelennie. Biztos szereti a nagyobb arcot. A többit nem ismételném, mert minden úgy volt, mint idézett gyorstesztben. A tartó patentja tényleg szorosabb, mint a 820-nak. A többire várnom kell 4 napot. Vasárnap indulok, mert akkor nem kell mindenkinek hétfőn hajnalban kelni. Nem jó ez a vasárnapi indulás, meg a hétfő reggeli sem, a keddi, katasztrofális. Akkor ….?

Bedobálok mindent a fülkébe. Elő a „vas”! Indulj! És indul. Na, akkor tervezzünk! Tervezek egy 1400km-es utat. A különbség a 820 és a 920 között látványos a tervezés gyorsaságát összehasonlítva. Nem mérem le, de most nem tudnék kávét főzni, amit a másiknál megtehettem. A nagy feladat, amikor a 820-as rendszeresen lefagyott, az útvonal mentése. És nem fagy. Kezdek megnyugodni, és egyre vadabb dolgokat csináltatok vele. Térkép nézetben, ránagyítok az útvonalra. Nem szaggat. Tetszik! Ezzel lomolok egy darabig, aztán jön egy kolléga, aki szintén nem szeret vasárnap indulni, meg hétfőn se. Rövid előadást tartok a vasról, amit halk hortyogás szakít félbe. Lehet, hogy nem voltam elég rövid? No igen fél 2-kor, már nehezen marad ébren valaki, akit nem hoz lázba egy PNA. Csendesen becsukom az ajtót, és átcihelődök a helyemre. Hallgatom a rádiót, és alvás.

Reggel 5-kor kelek. Nem megyek messzire, mert megkértek, hogy kicsit dolgozzak belföldön. Az ötlet nem nagyon tetszik, de mindenben van valami jó. Most próbálom ki először a Sygic-et, itthon. Megyek a cuccért, mert fűtik. Vannak anyagok, amiket bizonyos hőmérsékleten kell szállítani, mert ez alatt megdermednek, és nem folynak ki a tartályból. Ez most olyan. Nézem a hőmérőt. Azt mondták, 50 foknak kell lennie. Ok. Annyi. Veszem, viszem. Irány Kassa, az acélmű. Sokszor kérdezik, hogy mit viszek. Na, ettől lábrázást kapok. Nem tudom. Lényeg, mindent, ami folyik, és nem élelmiszer. Hívok egy pár kollégát, hogy ki tudja a cég koordinátáit: Reggel 6-kor nem ugrik be senkinek. Megyek. Majd lesz valami. Nem kicsi az a gyár. Miskolcnál a városon keresztül akar vinni, holott már van elkerülője. A Sygic-en ez az út nincs rajta. Nem most adták át! Jó. Tudom az utat, de most nem erről van szó. Átmegyek a volt határon. Elég gáz az egész. Elhanyagolt, mivel már nincs hivatal. Kipakolta, és átadták az enyészetnek. A határtól, nincs messze a bejárat. Mondták, hogy lesznek ott kamionok, de én menjek el a sor mellett. Így teszek. Szegény anyám! Ha ezt mind hallotta volna. Beverekszem magam a kapun. Na ide kellene a navigáció! Kb. egy fél órán, keresztül keresem a helyet, de ez még csak a központi raktár. Itt mondják meg, hogy hova kell vinni. A gyár, óriási. 10 perc még a helyszínre érek. Örülök, én is, ők is, mert délelőttösök, és készülnek haza. Jó! Engedjük! Rácsatlakozok a tartályra. Nyitom a csapot. Idő? Mutatják, hogy kb., egy óra. Az nem sok. Nem vesznek mintát, és ez nagyon jó, mert néha, az anyag vizsgálata szokott 1-2 óra lenni. Nem kezdek el buherálni a Wayteq-en. Mire előszednék mindent, mehetnék összepakolni. Könyvelek, meg összepakolok kicsit a fülkébe. Érzem, hogy mozog az autó. Valaki felmászott, megnézni, hogy mi az ábra. Látom a tükörben, hogy jön az emberem, és csóválja a fejét. Valami nem jó. A hőfok nem stimmel. Nézem a hőmérőt, amin két skála van. 50 fokot mutat. Farenheit-ben. Ez f@sza! Baker! Maradt benne, vagy 3-400 kiló. Pasztává dermedve. Gőz elő! Fel kell fűteni, mert a kapun nem engednek ki. Minden gyárban mérlegelnek áltálban. 50-60 kiló nem probléma, de 300!? Minden lefejtés után mosatni kell a tartályt, és minden maradék kilóért 5 eurót kell fizetni. Akkor fűtés! Még szerencse, hogy van gőz, de így is 1-1.5 óra. Nem oké, de csinálni kell! Elő a, „vas”, ami megnevezés, most elég steel szerű. Van nálam két telefon. Két Nokia. Bluetooth bekapcsolom. Nézném a használatit, de egy vasgyár csarnoka nem úszik fényárban. Kicsik a betűk, a fény kevés. Próbálom az ikonokból kikövetkeztetni. Sikerül! Bámulom az 5”-os képernyőt. Mind a két telefon kapcsolódik. Variálom a dolgokat. Váltogatom a telefonokat. Megy minden. Telefonkönyvet átveszi simán. Hát ez tök jó! Egyre jobban tetszik!

Folyt.köv.(?)
Igen